Adventi belső útjárás
Az évkör ezen időszakában a nappalok rövidülésével a fény is kevesebb a külvilágban, és minden napsugárnak nagyon tudunk örülni. Mint, ahogy az előbb is mielőtt leültem a gondolataimat megosztani, jól esett a nap fényében megfürödni, töltekezni, úgy is, mint este a Teliholdban!
Ahogy több kint a sötét, úgy hívogat befelé valami, úgy is mint az épületek beltere, és úgy is mint saját bensőnk terei, tudatalattink bonyolult szövedékei.
Nagyon szeretem ilyenkor a gyertyákat, mécseseket meggyújtani, meleg fényű hangulat fényekkel barátságossá, meghitté varázsolni az otthonunkat. Szeretek az utcákon közlekedve gyönyörködni a kivilágított házakban, kertekben, mesés hangulatot keltve kívül és belül.
Bensőnk búvó árnyai is szeretnek előjönni ilyenkor, teret kapni, figyelmet kérni, és ezzel együtt feloldozást, kioldódást. A csend ezt segíti elő, és az aranyló fény magunk is, ha a tudatosan létrehozott csendben kapcsolódunk vele. Amíg itt a Földön testben vagyunk, ez a mi örökmécsesünk. Ezzel a fénnyel tudjuk a bevilágítás, tudatosítás után sötét részeinket kivilágosítani, megvilágosítani. Olyan szép!
A fény bevilágítja az utat, belső fényünk a belső egyéni utunkat is, engedve, hogy magától kirajzolódjon, a hogyanokat elengedve, szeretettel és hálával kinyilvánítva szándékunkat, szívünkből kinyíló kívánságunkat.
Az Adventi koszorú és gyertyái is ehhez segítenek hozzá, hogy megérkezzünk szívünk közepébe. Egyenként meggyújtva hétről-hétre munkálkodva egy-egy kihíváson, megtisztulva Szent teret létrehozva kívül és belül. A négy gyertya, mint a négy oszlopa belső stabilitásunknak, a négy erény, a négy próba. Igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség.
Igazságosság, egy tágabb nézőpontból rálátás szívünk őszinteségével.
Mértékletesség, amikor az arany középben haladva tudatosan figyeljük vágyainkat, elnyomás helyett egyensúlyban megélve azokat.
Bátorság, nekem ez a szívbátorságát jelenti, amikor önmagunkat megtartva, önmagunk elveszítése, és a félelem helyett szívből döntünk, cselekszünk, élünk.
Bölcsesség, amikor a megszerzett, előhívott tudást, tapasztalatainkkal, szívünk őszinteségével, bátorságával, nyugalmával egyensúlyozunk az arany középutat járva, mértékkel értéket észre véve, értéket továbbadva, önmagunkat ajándékként élünk, felfedezve, hogy mindannyian ajándékok vagyunk egymásnak.
A Waldorf Adventi kert spiráljárása is ilyen. Legkisebb gyermekem épp most járja. A színházteremben összegyűlve a fenyő ágakkal kirakott spirált körbe ülve Adventi dalokat énekelnek. Majd egyenként almába szúrt gyertyával a kezükben belépnek a spirálba és elindulnak a fenyő úton a közép felé, ahol egy nagy égő gyertya várja. A középről meggyújtva a sajátját, visszafelé indul, és az egyik földön elhelyezett, kivágott arany csillagra teszi le gyertyáját, majd kilép a fenyő spirálból. A felnőttek ünnepe külön van, ilyenkor ketten egyszerre indulnak két külön fenyő kapun be a közép felé, ott meggyújtva a sajátjukat kicserélik egymással a gyertyákat, és a másik úton visszafelé leteszik a gyertyájukat a kiválasztott csillagra, majd a másik kapunk lépnek ki, mint amelyiken beléptek. Az épület folyosóin is mécsesek világítanak. Csodálatos!
Áldott készülődést, várakozást, megérkezést kívánok Mindenkinek!
Képek forrásai: Szekszárd-i Waldorf, Kispesti Waldorf, Tündérlak, és az Atlanta-i Waldorf fotói (Köszönöm! :)