Saját tapasztalataim
A jógának sokat köszönhetek, életem legfontosabb eseményeinél volt segítségemre.
Már gyerekkoromban kezembe akadt egy jóga könyv, de csak a külsőségei érdekeltek akkor, hogy meg tudok e csinálni egy-egy pózt. A testmozgás mindig lételemem volt és a jóga az egyebek (futás, súlyzós alakformálás, torna, úszás, biciklizés, síelés, korcsolyázás) mellett, hol előtérbe, hol háttérbe vonult.
Később, első gyermekem kissé nehézkes foganását, némi orvosi támogatással és egy-egy jógagyakorlattal, böjtöléssel segítettem, melynek gyümölcseként érkezett meg, egy boldog várandósság és csodálatos vajúdás után 2003-ban Domonkos fiam. Akkor még a 20-as éveim közepén-végén, kevésbé voltam tudatában a mai összefüggéseknek, így az elégtelen peteérésemet, hormon tablettával segítette nőgyógyászom, de ösztöneimre hallgatva, vittem végig a lé böjt kúrámat és figyeltem a harmóniámra, testmozgásomra, hogy azt se vigyem túlzásba. Tudtam, hogy édesanyám velem való más állapota, szülése félelmekkel telve történt, ezért készültem már várandósságom elején könyvekből, hogy nekem más legyen. Ekkor jelent meg és került a kezembe Raffai Jenő-Hidas György-Vollner Judit: Lelki köldökzsinór című könyve, ami a baba-mama kapcsolatanalízisre hívta fel a figyelmemet, mellyel feltudom oldani a saját születésemmel kapcsolatos blokkokat. Raffai Jenő pszichoanalitikushoz jártam végig a szülésig és elmondhatom, hogy rendkívül sokat segített az egészséges anyaságommá válásban és, hogy ennyire jól sikerült a várandósságom, szülésem és lett nagyon jó a kapcsolatom a komoly, okos, korán önálló fiammal. Egyébként sokáig, 20 hónapos koráig szoptattam. Érdekesség, hogy e könyv folytatása 3. gyermekemnél bukkant fel születése után, amit már "csak" Vollner Judit írt, (a két társszerző meghalt), Magzatkortól a kamaszkorig címmel, itt leírja, hogy az előző könyvben szereplő baba-mama kapcsolatanalízises babák hogyan fejlődtek, mi lett velük azóta. Felismertem én is közös tulajdonságokat, azonosságokat!
Új dimenzió nyílt meg számomra az anyasággal. A szellemi dolgok is egyre több szerepet kaptak az életemben. Elkezdtem rendszeresen jógázni és ekkor éreztem meg először a test-lélek-szellem egységét.
Második fiam rögtön megfogant, ahogy elkezdtem vágyódni egy újabb gyermek iránt. Botonddal való áldott állapotom alatt végig jógáztam, használtam otthon a baba-mama kapcsolatanalízisen tanultakat, kismama jógával készültem a szülésre. A Mardzsari ászanát felvéve és abban hullámozva érkezett meg hozzánk 2006-ban, egy nagyon izgalmas Ausztriából haza úton, autóban ülve kb. 7 órán át tartó vajúdás után, mivel a kiírt időpont előtt 1 hónappal érkezett teljesen egészségesen, de ő valami miatt már a karjaimban szeretett volna lenni. Egy életvidám, mókázós, nagyon kreatív gyerkőc lett, és ő a szopásban is különc volt, 5 hónapos koráig kérte, aztán elfordult és többet nem.
Két kisgyerek mellett, sokszor nyújtott megkönnyebbülést a jóga, ellazított, stressz mentesített és formába hozott. Több mindennel foglalkoztam a család mellett, felborult a rendem és a várva várt 3. gyermek nem akart megérkezni. Három magzat elvesztésén túl, feltettem a kérdést magamnak, biztos ez az én utam? A gyermek iránti vágy egyébként hullámzó volt, hol nagyon szerettem volna, hol meg bizonytalanság fogott el, hogy tudunk-e 3 gyereket biztonsággal, szeretetben felnevelni, nem lesz-e túl nagy kötöttség, nincs a családunkban nagycsaládos minta és, ahogy történtek a magzatok elvesztései egyre inkább rendeződni kezdtek a válaszok és a vágyódás egyre inkább nőtt. Elengedtem a kérdést, ha lesz, lesz, ha nem, nem. Lett!
Teljesen megváltoztatott, sokkal tudatosabb lettem, elkezdtem női dolgokkal foglalkozni. Hímezni, horgolni női körben, énekelni, mandalákat rajzolni. A női kör támogató erejét sokszor megtapasztaltam a 9 hónap alatt is! A sportolást teljesen vissza kellett fognom, a jógázásból is leginkább relaxáltam és a felmerülő félelmeimet, - mert persze voltak a vetélések emlékei miatt -, elkülönítettem magzatomtól, úgy hogy megbeszéltem vele, hogy ezek az én érzéseim és határolódjon el tőlük. A teljes értékű táplálkozásra nagyon odafigyeltem.
2013-ban csípőkörzésekkel vajúdva, Káliászanában, segítettem világra, dúlával Panka lányomat. A legtökéletesebb és legcsodálatosabb szülésem volt. Nagyon különleges a kapcsolatunk, egy boldogságcsomag, szorongásnak nyoma sincs nála, és nagyon korán önálló lett. Kendőben hordozott volt sokáig, a többieket csak néha hordoztam, és nagyon sokáig 2,5 éves koráig szoptattam.
A női jógával 2015-ben találkoztam és rögtön elvarázsolt, újjászülettem. Harmóniába kerültem saját magammal, az anyaságommal, a természettel. Betekintést kaptam az ősi, női bölcseletekbe, szakrális tudásba, a magyar és más népek női hagyományaiba és azóta is gyarapítom tudásomat, hogy átadhassam minél több nőtársamnak elsősorban, hogy a lányomnak / lányainknak könnyebb lehessen és a fiaim / fiak is másfajta szemlélettel tudjanak a női nemhez fordulni, tisztelve az emberélet szentségét.
Hálásan köszönöm a
tanításokat, tapasztalatokat, Tisztelt tanítóimnak, Édes gyermekeimnek és azon
lelkeknek, akikkel nem jött létre ez az édes kapocs, Drága férjemnek, Szeretett
barátnőimnek, minden férfinek ki lehetővé tette, hogy nő lehessek mellette,
Holdfénykörös csodálatos női köreimnek, Édesanyámnak és női felmenőimnek!
Nagy szeretettel várom a Hölgyeket és a babákat!
Női életút kísérő végzettségeim:
2016. január - 2017. január Anaya női jóga oktatóképzés (Aranycsillag Jógatér)
2017. február - 2018. január Négy évszak ayurvéda Nőknek tanfolyam (Gáborjáni Réka)
2017. május - december Anaya kismamajóga oktatóképzés (Aranycsillag Jógatér és Shanti Jóga Stúdió)
2017. november - 2018. január ayurvédikus babamasszázs oktatói képzés (Ayurvédia Oktatóközpont)
2018. szeptember Szeretet és érintésterápiája tanfolyam (Excalibur Kft.)
2018. július Aromaterápia várandósság alatt tanfolyam (Helicastudio)
2018. szeptember Gyermekágyas segítségnyújtás alapjai továbbképző műhely (Miskovics-Kobza Zsuzsanna /Meső/)
2019. január Női kör vezető facilitátor 1, 2, 3 szint képzése (Pozsgai Nikoletta)
2019. május Szinkron Szertartásvezető tanfolyam (Pozsgai Nikoletta)
2018. október - 2019. július Méhnővér tanfolyam (Pozsgai Nikoletta)
2019. október Női Erőforrás Aktiváló Mozgás Meditáció intenzív kezdő tanfolyam (Pozsgai Nikoletta)
2019. október Támasztóasszony tanfolyam (Bernád Ilona)
2019. november - 2020. március Ayurvédikus masszázs képzés és Ayurvédikus kismama masszázs képzés (Ayurvédia Oktatóközpont)
2020. január Dúla tanfolyam (Dézsi Réka)
2020.április Szülés utáni regeneráció és Flatcore hasizom regeneráló képzés (Fekete Krisztina)
2021. szeptembertől - Szent munka a növényekkel (Myrrhophorium - Sacred Plants)